Oszd meg:
Share

Az advent időszaka kisgyermekes családokban különösen izgalmas dolog, hiszen a gyerekek nap, mint nap várják a kis meglepiket, és számolják a napokat vissza karácsonyig. Az advent azonban nem az ajándékozásról szól, ezt azért ne felejtsük el! Apró kis figyelmesség belefér, de nem szabad elvetni a sulykot, mert az vissza is üthet. A 24 nap alatt ugyanis a gyerekek megszokják, hogy naponta kapnak ajándékot, és utána, ha vége a karácsonyi ünnepeknek, csalódottak lehetnek, hogy vége ennek az időszaknak. Ők még nem értik, hogy mi az idő fogalma, mit jelent, hogy 24 nap, és azt sem, hogy akkor most miért nem lehet utána is mindennap ajándék. Szóval csak csínján bánjunk ezzel a dologgal, és inkább a szeretet és az egymással töltött minőségi idő felé tereljük ezt az időszakot, hiszen a lényeg amúgy is a karácsonyi hangolódás és ünnepi készülődés.

Összegyűjtöttem 24 ötletet, hogy mit is csinálhatunk esténként együtt a kisgyermekünkkel advent alkalmából. Természetesen a sorrend felcserélhető, ezt csak egy kis gondolatindítónak szánom.

Decemberben mindennap töltsünk munka után is legalább fél óra minőségi időt a gyermekünkkel, ami nem arról szól, hogy letudunk valamit, és kipipáljuk a napi rutint, hanem arról, hogy teljes gyelmünkkel és odaadó szeretetünkkel fordulunk a gyermekünk felé, közben pedig a közös tevékenység még közelebb hoz minket egymáshoz. Tudom, a fél óra nem tűnik soknak, de látom, hogy nagyon sok helyen ennyi sem jut.

Az ötletek a közös fél órákra:

1.

Készítsünk ajtódíszt! Bármiből lehet ajtódísz, akár egy szép rajz is lehet, nem kell sem itt, sem a későbbiekben sem nagy dolgokra gondolni. Ismétlem, a lényeg, hogy együtt csináljuk.

2.

Gesztenyesütés közösen! Emlékszem, gyerekkoromban mindig sütöttünk télen gesztenyét, és olyankor leültünk együtt az asztalhoz, közösen bontogattuk, beszélgettünk, és persze a szüleim nekem adták a legjobb falatokat. Anyukám mindig azt mondta, hogy ő az égettet és a kukacosat szereti. Ezt el is hittem akkor, és jóízűen belakmároztam. Kedves emlék ez gyerekkoromból, a mai napig szeretem a sült gesztenyét, már az illatától jó kedvem lesz.

3.

Készítsünk gesztenye- és makk állatkákat! Ha már a gesztenyéknél tartottam, szintén nagyon jó kis közös program, ha a délutáni sétánk során gyűjtünk vadgesztenyét, makkot, majd este csinálunk belőlük állatkákat. Bevallom, én nem vagyok valami ügyes ilyenekben, de a süni az még nekem is megy.

4.

Süssünk mézeskalácsot! Én nem tudok annyit sütni, hogy az karácsonyig ne fogyjon el, ezért minden évben sütünk egy jókora adagot, majd ha elfogy, jöhet az újabb adag, ami remélhetőleg kitart már az ünnepekig.

5.

Süssünk Mikulás alakú pogácsát! A pogácsa sütés nem egy bonyolult dolog, de miért ne dobhatnánk fel egy olyan kedves kis történettel, hogy a másnap érkező Mikulásnak sütünk egy kis finomságot? A pogácsaszaggató helyett válasszuk a Mikulás alakú süti kiszúrót, és máris különleges lesz!

6.

Meg is jött a Mikulás, azt hiszem erre a napra nem kell nagy fantázia, ünnepeljük együtt, énekeljünk közösen!

7.

Készítsünk képeslapokat! Ma már a technikai vívmányoknak köszönhetően kevesen küldünk képeslapokat. Változtassunk ezen, és a gyermekeinkkel együtt csináljunk egyedi képeslapokat. Nem kell más hozzá, mint egy kis kartonpapír, ragasztó, festék, olló és más hasonló dolgok, amik egy kisgyermekes háznál amúgy is fellelhetőek.

8.

Írjunk közösen levelet a Jézuskának/Mikulásnak! Díszíthetjük is ezt a levelet, és persze tegyük borítékba is, címezzük meg, nehogy ne érjen oda.

9.

Só-liszt gyurma! Megunhatatlan elfoglaltság egy kisgyermek számára! Karácsonyi ajándéknak is szuper, ha például kéz- és lábacska lenyomatokat készítünk a nagyszülőknek. A kicsik szívesen ajándékoznak, és nagyon szeretnek ebben részt venni.

10.

Egy kis pocak kényeztetés forró csokival és pillecukorral! Közösen megfőzzük és elfogyasztjuk! Készíthetünk csokifondüt is, és abba mártogathatjuk a pillecukrot. Azért persze tartsunk határt, mert a kicsik elég jól fel tudnak pörögni ettől lefekvés előtt.

11.

Készítsünk ablakdíszeket! Annyi féle lehetőség, technika áll rendelkezésünkre, és ezáltal újabb lépés afelé, hogy szépüljön a lakás. Fújhatunk hóspray-vel egy sablonon keresztül mintát az ablakra, vagy készíthetünk üvegmatricát üvegfestéssel, vagy bármit, ami eszünkbe jut.

12.

Díszítsünk narancsot! Szegfűszeggel sokféle díszítést készíthetünk a narancsokra, vagy akár csinálhatunk narancsból hóembert is, amíg megérkezik az igazi hó a kerti hóemberhez.

13.

Karácsonyi dobozok! Nagyon jó módja a rendszerezésnek, és a lakásban uralkodó játékkáosz eltűntetésének, ha papírdobozokból és karácsonyi csomagolópapírból készítünk színes játéktároló dobozokat. A gyerekek is örömmel segítenek a dobozok készítésében, sőt, hihetetlen, de bele is pakolnak utána. A lakás pedig ezáltal el kezd szépülni.

14.

Jótékonysági csomag! A gyerekeinknek nem lehet elég korán megtanítani, hogy másokra is gondoljunk, ne csak magunkra.
A karácsonyi készülődés erre kiváló alkalom. Gyűjtsük össze egy dobozra valót, és vigyük el olyan családoknak, akiknek nagyon jól jön, vagy ajánljuk fel valamelyik karitatív szervezetnél!

15.

Házi szaloncukor! Ez az egyik kedvencem! Bármilyen formájú, ízű lehet, könnyű megcsinálni, és egészséges verziót is készíthetsz belőle, nem kell, hogy tele legyen cukorral.

16.

Készíts papírból karácsonyfát! Vágjatok ki színes papírból, lehetőleg zöldből karácsonyfákat, majd ujjfestékkel pöttyözzétek be őket, az lesz a dísz. Ragasszatok rá kis mágnest, és meg is van a hűtőszekrény karácsonyi dekorációja is!

17.

Készítsünk karácsonyfadíszeket! Erre akár több napot is szánhatunk, főleg, ha többfélét is szeretnénk. Készülhet gyurmából, tobozból, fűzhetünk láncot, gyöngyből vagy színespapírból is! Korlátlan lehetőségek vannak, egy dolog garantált, a gyerekek imádni fogják!

18.

Ehető ajándékok! Ezekre is akár több napot is szánhatsz, hiszen azon túl, hogy el kell készíteni, még szépen be is kell csomagolni, díszíteni. Nem kell itt sem nagy dolgokra gondolni, nem baj, ha nem vagy egy konyhaművész! A linzertészta nem bonyolult, és bármilyen formára szaggathatjátok, megkenitek lekvárral, összeragasztjátok, és már kész is! Tegyétek befőttes üvegbe, rajzoljatok az üvegre, tetejére krepp papír, masni és kész is vagytok!

19.

Süssünk tortát! Karácsonykor egy finom torta nagyon jól jön, mert nem csupán jól mutat az ünnepi asztalon, de a desszert is hozzátartozik a menühöz. Ha valami újat próbálnál ki idén, akkor azért jó, ha nem akkor kísérletezel, mikor már amúgy is rohanás van. Próbáld ki tehát a kicsivel közösen, és maszatoljátok össze a konyhát most, mert még van idő kitakarítani.

20.

Karácsonyi énekek! Énekeljetek együtt karácsonyi dalokat, táncoljatok rá, mondókázzatok! Igazi kis mókás-éneklős estét kerekíthettek magatoknak!

21.

Mozduljatok ki! Egy délután, este válasszátok azt közös programnak, hogy elmentek egy karácsonyi vásárba! Nézzetek körül, vegyetek apróságokat, vagy vegyetek részt kézműves foglalkozáson!

22.

Bábszínház otthon!
Egy nem használt nagy kartondoboz és néhány ujjbáb segítségével pillanatok alatt készíthettek egy otthoni bábszínházat, amiben aztán előadhatjátok
a kedvenc karácsonyi meséiteket, vagy kitalálhattok újakat is!

23.

Társasjáték készítés! Ez nagyon izgalmas, és amennyire bonyolultnak tűnhet, annyira egyszerű. Készíthettek kartonpapírból Fekete Péter kártyapaklit, vagy puzzlet, dominót, társasjáték táblát. A határ csak a fantáziátok! Találjátok ki, hogy mit játszanátok szívesen, és készítsétek el közösen!

24.

Eljött a nagy nap, amit már annyira vártatok! Ma is legyetek sokat együtt, ne az legyen, hogy anya a konyhában süt-főz, apa díszíti a fát, a gyerekek meg a tévét bámulják. Ennél azért többet is ki lehet hozni ebből a napból, és igazán nem
baj, ha nem lesz minden tökéletes, csak szeretet és törődés legyen, figyeljetek egymásra, és már boldog ünnepetek lesz!

Legyen csodás napod, heted!

Szeretettel:

Lili

Szólj hozzá!
Oszd meg:
Share