Oszd meg:
Share

Sejtem, hogy erre a címre sok férfi rá fog kattintani, de az is biztos, hogy lesz, akinek nem fog tetszeni, amit a továbbiakban olvas majd. Azonban ha már néhányan elgondolkodnak ezen, és picit változik az életük ezáltal, már megérte.

Rengeteg írás szól arról, hogy milyennek kell lennünk nekünk nőknek, ha jó feleségek, háziasszonyok, anyák, szeretők akarunk lenni. Most szóljon inkább egy írás arról, hogy mi mit várunk el a másik nemtől… Érdekes módon erről nagyon kevés cikk szól…

Most nem a párkapcsolati részre térnék ki, hanem elsősorban az apaságra. Amikor egy gyermek érkezik a családba, bizony nem minden magától érthetődő, és pláne nem rózsaszin és púderszagú.

Először is tisztázzunk valamit! Az apa nem segít, hanem kiveszi a részét a felelősségvállalásból! Nem magunknak szülünk gyereket, ez egy közös döntés, vállalás, így az apa nem jófej, hogy leviszi legalább ilyenkor a szemetet, hanem az a dolga, hogy támogassa a családot minden szinten. Az anyukát is. Lelkileg is.

Tudom, hogy ez nehéz feladat egy férfi számára, de az már nagyon nem tetszik, hogy sokan úgy gondolják, az anyuka dolga minden, és ha a munkán kívül egy szalmaszálat keresztbe tesznek, akkor ők már a jófejek, hiszen ez az anya/feleség dolga. Szerintem ez nem így van, és a segítség szó ebben az esetben számomra inkább azt jelenti, hogy segítségre szorulok, mert olyan béna vagyok, hogy nem boldogulok egyedül, és milyen jó már, hogy van valaki, aki segít.

Az anyaság 24 órás munka.

Nem csak üldögélünk otthon, és női magazinokat olvasgatva szürcsöljük a kávénkat… Lehet cserélni kedves uraim egy hétre, azt hiszem, sokan egy nap alatt feladnátok. Nem mindenki, ezt hangsúlyozom, vannak kifejezetten jó apák, akik egyben a feleségük TÁRSAI is, támaszt, vigaszt, érzelmi töltést is képesek adni, mikor mire van szükség.

A második dolog, amire szeretnék kitérni: Az apa nem csak játszótárs!

Sok nő már annak örül, hogy a férje “megtalálja a hangot” a gyerekkel, és jókat játszanak együtt. Hát igen, a munka után meccset néző, sört vedelő “apához” képest ez már valóban óriási előrelépés. Azonban én azt gondolom, hogy az apának legyen nevelési kérdésekben is véleménye, ne csak bólogasson, hogy “persze drágám, jó lesz így”. Sokan, és itt nőkre is gondolok, bele sem gondolnak, hogy mennyire fontos, hogy mi történik az első években.

Szociológusként oldalakat tudnék írni, hogy mennyire meghatározó időszak az első pár év a gyermek életében. Hogy a gyermek ilyenkor sajátítja el a legfontosabb érzelmi “készletet”, kapja a legmeghatározóbb “mintákat”, és bizony a sérülés is a legkönnyebb ebben a korban. Ezért ha lehet, legyen valamilyen koncepciónk a nevelést illetően, amit a gyermekünk személyiségéhez és a családunk lelkületéhez igazítva rugalmasan kezelünk. Az anya kapjon a férjétől támogatást ennek a miliőnek a kialakításában, legyenek építő beszélgetések, és ne abban merüljön ki a kommunikáció, hogy ma ki viszi oviba a gyereket, és mi legyen az ebéd, kinek hova kell rohannia. Ennél mélyebb témákat is kell érinteni, annál is inkább, hogy a két fél ne távolodjon el egymástól, és ne darálja be őket a mókuskerék.

A harmadik dolog: a biztonság.

Tudom, a biztonság egy illúzió, mert soha nem tudhatjuk, hogy alakul a holnap. Most azonban nem ennek a filozófiai kérdésnek a megvitatásán a sor, hanem egy újabb apa/férj feladaton. A férfi dolga, hogy a családja számára biztonságot teremtsen! Mit jelent ez? Kinek mit, de van néhány támpont. Lehet rá számítani. Ez evidens, mondják most sokan, pedig rengeteg férfi nem tudja, hol buknak el ezek a dolgok.

Mondok egy példát: kiégett egy izzó a nappaliban, mire a férj, ok drágám, kicserélem. Eltelik egy hét, kettő, majd az izzó még mindig nincs kicserélve. Mit érez ilyenkor egy nő? Az első ilyen eseteknél semmit, vagy ha nagyon elfogadó, azt mondja, hogy a férfiak mind ilyenek. Ez azonban egy önértékelési zavar a nőben, inkább hisz ebben, mint szembenézzen azzal, hogy ez nem normális így.

Ha valamit megígérsz a másiknak, azt csináld meg! Ennyi a lényeg, függetlenül, hogy nő vagy férfi, házas vagy szingli vagy.

A sokadig ilyen “üzenet” után, hogy mondasz valamit, amiből semmi nem lesz végül, vagy noszogatni kell, a másik fél előbb utóbb eljut arra a pontra, hogy megbízhatatlannak fog tartani, és úgy érzi majd, hogy vannak dolgok, amiben nem lehet rád számítani. Majd egyre több ilyen lesz, és végül kialakul a kép, mely már egyáltalán nem poén és nem is érzelem-mentes: nem lehet rád számítani, mindig cserben hagysz, egy izzót sem bírsz kicserélni…

Ezek, és ehhez hasonló szinte már banális dolgok vezetnek rengeteg váláshoz, ami a gyermek érkezése után 2-4 éven belül történik.

Miért? Mert a nőnek óriási változás, hogy gyakorlatilag mindent felad, 24 órában anyuka lesz, sokan izolálódnak és a szociális életük a gyerekkel való gügyögésben merül ki, kevés a felnőtt társaságuk, még kevesebb a valóban feltöltődést adó programjuk. Emellett azt érzilk, hogy nemcsak a társadalom nem értékeli, hogy ők most anyák, de a saját férjük sem. Nem kapnak elismerést sehonnan, csak elvárások tömkelege van, aminek próbálnak nap, mint nap megfelelni. Legyél rögtön szülés után csinos anyuka, legyen meleg vacsora az asztalon minden nap, legyél te a szuperanyu, aki mindent megold, megcsinál, és mindent tud! Természetesen törődj a férjeddel, kényeztesd, éreztesd vele, hogy milyen fontos a gyerek mellett ő is stb. stb. Ez bizonyos szintig rendben is van, hiszen vannak női és férfi szerepek.

Na de mi a férfi szerep? Ma már kevés férfi tudja pl. eltartani a családját, pedig erre a pár évre, míg a nő elsősorban anya, ez lenne a dolga. Én biztos nem vagyok az a típus, aki arra vágyik, hogy eltartsanak egész életemben, de bármilyen ódivatúnak is tűnik, ebben így gondolkodom. Az már más kérdés, hogy a második babámnál már nekem sem úgy alakult az életem, hogy ez megvalósult volna, volt is belőle feszültség, míg el tudtam ezt fogadni.

A negyedik dolog, amit megemlítenék, hogy nem csak a nő dolga, hogy a férjére figyeljen. Bizony a férfi dolga is, hogy a feleségére figyeljen, az ő igényeire is, és ne csak elvárjon dolgokat. A kedves, figyelmes gesztusok a nőknek is jól esnek. 🙂

Méltatlan helyen van a társadalmunkban az anyaság, pedig rajtunk, anyákon múlik, hogy milyen felnőtteket adunk a világnak 20-30 év múlva. Az anyaság úgy is mondhatnám, hogy egy nagyon komoly szakma, ahol minden nő alapból doktori címet érdemel. 🙂 Azt gondolom, hogy a nő legyen nő, mikor annak kell lennie. Legyen feleség, mikor az a dolga, és legyen anya, mikor beköszönt ez az időszak az életében. Éljen meg minden szerepet a maga teljességében, és teremtse meg közöttük a harmóniát.

A hagyományos női szerepekben is hiszek. De ehhez kellenek a férfiak is! A férfi is legyen férfi! Ő is vállalja a férfi szerepeket! Miért van az, hogy tőlünk még mindig elvárják a női szerepeket, ugyanakkor a férfi szerepek olyan hiányosak, hogy bele vagyunk kényszerítve sokszor abba, hogy mi is nadrágot rántsunk? Mindig van persze döntésünk, ez is igaz. El is válhatunk, ha rájövünk, hogy nem ezt akartuk. Azonban ne felejtsük: elválni mindenki tud… Ma a fogyasztói társadalomban ez a normális. Ha valami elromlik, nem javítjuk meg, hanem lecseréljük. Egy házasság, főleg gyerekekkel azonban már nem szabad, hogy ezt tükrözze. Igen, ez a könnyebb út, de nem a tartósabb, és legkevésbé jó a gyerekeknek.

Senkit nem eltántorítani szeretnék a gyermekvállalástól, de érdemes átgondolni, hogy egy ekkora próbatételt kibír-e a kapcsolat. Vannak, akik könnyebben válnak szülővé, és vannak, akik nehezebben. Ami minden esetben igaz, hogy minden megváltozik, mi is. Gyermekünkkel együtt nekünk is meg kell születnünk, megismerni az új személyiségünket, alkalmazkodnunk a korábbitól teljesen eltérő életmódunkhoz, és szülővé válnunk. Ez egy folyamat, kinél gyorsabb, kinél lassabb, de lezajlik. Vagy ha nem, akkor jönnek a vívódások, belső és külső konfliktusok, csalódások stb.

Az, hogy gyermeked születik, egy leírhatatlanul csodás dolog, semmi nem tudja felülmúlni ezt az érzést, és ezt a csodát, ami történik veled! A születéssel egy új életszakasz következik, mely lehet csodás, és pokol is. Rajtad múlik, melyik útra lépsz, de az sem ritka, hogy két véglet között száguldozol. A lényeg, hogy ahelyett, hogy elhagynád magad, legyél itt is intuitív és tudatos egyszerre! A másikra ujjal mutogatás nem válik be, de az önostorozás sem a megfelelő stratégia. Ismerd meg újra magad, és válaszd a boldogságot!

Szeretettel:

Lili

 

Szólj hozzá!
Oszd meg:
Share