Neked volt már benne részed? Én elég romantikus típus vagyok, ezért nem kérdés, hogy hiszek-e benne, vagy sem. 🙂 Hogy mire gondolok pontosan? Két ember tekintete találkozik, egybeolvad, és minden megszűnik, ami eddig fontos volt, minden értéktelenné válik, ami eddig értékesnek tűnt. Egyszerre érzi a vonzást, a szenvedélyt, a nyugalmat, a biztonságot, az összetartozást, és mindezt olyan természetes formában, mintha ezer éve ismernék egymást.
Nem mindenkinek adatik meg ez, sőt, szerintem nagyon keveseknek, hogy így érezzenek, és utána be is teljesüljön ez a sorsszerű találkozás, és egy boldog család alakuljon belőle. Az is igaz, hogy van hasonló érzés szerintem, ami csupán illúzió, könnyű neki bedőlni, de valójában amilyen gyorsan jön ez a fellángolás, várhatóan olyan gyorsan is megy. A baj ott kezdődik, szerintem, hogy sokan erre vágynak, és csak és kizárólag ezt akarják, ezt hajszolják egész életen át, és ezáltal nagyon magasra teszik a lécet, vagy éppen nagyon alacsonyra, ez nézőpont kérdése.
Hogy mitől működik jól a kapcsolat, és hogyan tudjuk megőrizni ezt a kezdeti varázst? Nagyon egyszerű, bár lehet, hogy nem mesébe illő: tudatosan. Odafigyelünk egymásra, nap, mint nap. Teszünk a kapcsolatunkért, folyamatosan. Újra és újra megismerkedünk, hiszen az évekkel mi is változunk, a társunk is, és szükséges, hogy minél jobban értsük a másikat, ha boldoggá akarjuk tenni egymást. Apróságokkal is jelezzük, hogy a másik fontos. Nem kell nagy dolgokra gondolni. Például reggelente és/vagy esténként apró szerelmes üzeneteket hagyunk egymásnak, vagy minden reggel elkészítjük a másik kedvenc teáját/kávéját, hogy gondoskodjunk róla, és örömet szerezzünk vele. Tudatosan tervezzük azt is, hogy időt tudjunk egymásra szánni, minőségi időt. Olyan időt, amikor csak ketten vagyunk, és egymásra figyelünk.
Nem kell mindenben egyetérteni, hiszen az szinte lehetetlen. Az nem mindegy, hogyan kezeljük a vitás helyzeteket, mennyire vagdalkozik az egónk, és milyen makacsul ragaszkodunk az elképzelésünkhöz, ahelyett, hogy szeretnénk egymást. Néha az emberek nem tudnak a valóság és az illúzió között különbséget tenni, ezért ha a rózsaszín köd oszlani kezd, nem marad semmi, csak a kiábrándulás, csalódás.
Egy párkapcsolat nem egy cukormázas finom torta, ha arra vágysz, menj inkább egy cukrászdába!
Ha valódi, értékes, és nem látszat kapcsolatot akarsz, akkor jobb, ha megnyílsz, még ha nehéz is, és nem lustulsz el, hanem évről évre, hónapról hónapra, sőt, napról napra teszel azért, hogy működjön. Ha pedig gond van, válságba kerül a kapcsolat, akkor ne a könnyebb utat válaszd, hogy lelépsz, hanem adj esélyt magatoknak!
Könnyű a mai fogyasztói szemléletű társadalmunkban úgy gondolkodni, hogy ha valami elromlott, azt nem megjavítod, hanem lecseréled, de így az összes kapcsolatod „szavatossága” le fog járni előbb utóbb, és lehet, hogy ott leszel 40 évesen, és sokkal nagyobb kompromisszumokat kötsz majd, mint kötöttél volna 30 évesen. Nem azt mondom, hogy mindenáron ki kell tartani egy rossz kapcsolat vagy házasság mellett, mert van, hogy nagyon romboló tud lenni, és tényleg eljön egy olyan pont, hogy jobb, ha különváltok. Azonban nem tartom normálisnak ezt a sok válást, meg párcsereberét. Tegyél meg mindent, hogy boldogan élj, de ne verd át magad, a menekülés nem megoldás!
Ha úgy érzed, jól esne valakivel átbeszélni a párkapcsolati gondjaidat, és megtalálni a megoldást rá, jelentkezz be hozzám konzultációra!
Szeretettel:
Lili
Hagyj üzenetet