Te magad. Az, hogy nem bocsátasz meg. Magadnak, másoknak, bárkinek és mindenkinek. Azt hiszem, ez elég kemény téma. Hiszek abban, hogy nem szabad hosszasan hordoznunk a sérelmeinket, de valóban nagyon nehéz elengedni őket. Szinte ragaszkodunk hozzá, kapaszkodunk belé. Mindezt miért? Azért, hogy igazunk legyen.
De kérdezem én, mi a jobb: ha igazad van vagy ha boldog vagy? Az igazság mit sem ér, ha boldogtalanná tesz, és súlyos teherként nehezedik rád, felzaklat, kiborít, kiábrándít.Teljesen mindegy, hogy kinek van igaza. Mindenki a saját valóságát éli, nem kell neked meggyőzni a másikat arról, hogy neked van igazad. Egyetlen dolog számít, hogy Te megbocsásd, ami történt. Először magadnak, majd annak, aki okozta.
Miért kell megbocsátani? Azért, mert megbocsátás nélkül nincs szeretet. Nem tudsz valakit teljes szívedből szeretni, ha sérelmek vannak benned. Nevezhetjük azt is szeretetnek, amit ilyenkor érzel, de van ennél egy sokkal tisztább, mondhatni nemesebb szint. De lehet, hogy akkor sem tudsz valakit őszintén szeretni, ha más iránt vannak benned tüskék. Ezen is érdemes elgondolkodni, ugyanis hogyan lehetséges a gyűlölet és szeretet gombot rajtad ki-be kapcsolni? Lehet, hogy neked megy, hogy egész nap puffogsz a munkahelyeden, mert valaki bosszant, aztán otthon bekapcsolod a szeretet gombot, és rögtön elővarázsolod a boldog család képet? De tényleg boldog az a kép? Biztos, hogy félre tudod tenni az érzéseid egy részét?
Sajnos makacsak az emberek, és ezzel kárt okoznak saját maguknak. Gondolj csak bele, ha haragszol valakire, az vajon kinek rossz. Biztos, hogy nem annak, aki a “tárgya” a rossz érzésednek, hanem neked. Tőled szívja el az energiát, és téged rombolnak ezek az érzések, mert benned vannak, és nem benne. Neki lehet, hogy eszébe sem jutsz, és már rég túllépett a dolgon. Akkor miért bünteted mégis tovább magad? Egyszer olvastam egy mondást, valami ilyesmi volt a lényege: haragot tartani olyan, mintha mérget innál, és közben azt várnád, hogy a másik dobja fel a talpát. Elgondolkodtató, nem?
Ha azt akarod, hogy szeressenek, neked is meg kell tanulnod szeretni! Haragot tartva, gyűlölködve nem fog menni.
Van egy nagyon jó kis tanmesém, kérlek, gondolkodj el rajta!
Egyszer, egy idősebb Cherokee benszülött amerikai így tanította az unokáit az élet dolgairól:
– Harc dúl bennem… egy szörnyű háborúskodás két farkas között. Az egyik farkas képviseli a félelmet, a haragot, az irigységet, a bánatot, a sajnálkozást, a mohóságot és a kapzsiságot, az arroganciát, a gőgöt és az önteltséget, a fennhéjázást, az önsajnálatot, a bűntudatot és a bűnösséget, a neheztelést, a megbántódást, a kisebbrendűségi és a felsőbbrendűségi érzést egyaránt, a hazugságokat, a hamisságokat, a büszkeséget és az egót.
A másik farkas pedig a vidámságot, a jókedvet, a békességet, a szeretetet, a reményt, a megosztást és az együttérzést, a derűt és a nyugalmat, a higgadtságot, a szerénységet, a kedvességet, a jóakaratot és a jóindulatot, a barátságot, a bátorságot, a beleérző képességet, a nagylelkűséget, az igazságosságot, a könyörületet és a részvétet, a bizalmat, a becsületet, a hűséget és a hitet képviseli. A gyerekek pár pillanatig elgondolkoztak a hallottakon, majd az egyikük megkérdezte a nagyapját:
– Melyik farkas fog győzni?
Az öreg Cherokee egyszerűen ezt felelte:
– Az, amelyiket tápláljuk.
Te melyik farkasodat táplálod?
Szeretettel,
Lili
Szólj hozzá!
Hagyj üzenetet