Mi történik azután, hogy úgy érezzük, hogy megbocsátottunk? Ha sikerül valóban megbocsátanunk, és elengednünk azt a kötelet, aminek egyik végén mi vagyunk, másikon meg az, aki megbántott minket, akkor előbb utóbb a másik fél is észreveszi, hogy már csak ő rángatja a kötelet, nincs a végén senki. De azért ez nem ennyire egyszerű.
Az ideális eset az lenne egy konfliktus rendezésére, ha mindkét fél vállalná a saját hibáiért a felelősséget, ezt megbeszélnék békés, nyugodt körülmények között felnőttek módjára, majd bocsánatot kérnének egymástól a vélt és valós sérelmekért, és ha mindketten ezt valóban így is gondolják, teljes szívből, őszintén, akkor az egy nagyon felemelő, már-már katartikus élmény lehet, hogy elengedtünk valamit a múltból. Megkönnyebbülés.
De mi a valóság?
Nos, az esetek jelentős részében sajnos nem jön létre egy ilyen rendezése a dolgoknak. Idővel vagy kihúnynak az indulatok, és közömbösség foglalja el a helyét, megszakad a kapcsolat, és így történik a továbblépés. Azért ez nem a legjobb megoldás, mert ha az életünkben újra és újra megjelenik az adott személy, az felkavarhatja megint a lelkünket. Nem törvényszerű, de előfordulhat. Az is lehet, hogy Te tényleg továbbléptél, viszont a másik nem, és ha találkoztok, az kellemetlen lehet, mert esetleg a másik fél nem képes a kultúrált emberi kommunikációra.
Sokféle kimenetele lehet egy-egy konfliktus rendezésének, de foglalkozzunk egy kicsit most a mi oldalunkkal. Tegyük fel, hogy valóban megbocsájtottunk, de mit jelent ez a konkrét viselkedésünkben? Ha a kapcsolat nem szakadt meg, mert mondjuk családi, vagy munkahelyi konfliktusról van szó, vagy közös a baráti társaság stb., akkor ha megbocsájtottunk, nem esik nehezünkre normálisan viselkedni a másikkal. Ez nem azt jelenti, hogy a kapcsolat az eredeti szintre helyreállt, mert az csak akkor jöhet létre, ha a bizalom is újra helyreáll, ez pedig már egy nehéz kérdés megint.
Megbocsájtani és újra bizalmat szavazni nem ugyanaz. Az utóbbiért meg kell dolgozni, vissza kell építeni. Ha minden következmény nélkül hagyod, hogy újra rádtapossanak, akkor miért ne tennék megint? Nem, a feltétel nélküli szeretet, a megbocsátás, az elengedés, a bizalom nem azt jelenti, hogy ártasz magadnak, és hagyod, hogy rombolóan hassanak rád mások.
Vedd észre, hogy mit akar az élet tanítani, és különösen azon gondolkodj el, hogy miért kapod sokszor ugyanazokat a helyzeteket! Nem véletlen! Azonban az, hogy kiszállsz-e bizonyos játszmákból, vagy benne ragadsz, és életed végéig „gyakorlod”, az rajtad múlik. Csak ismerd fel a játszmát, lásd meg a felelősséged benne, értsd meg, és lépj tovább. Ha nincs játékos, nincs játszma…
Mosolygós napokat!
Szeretettel:
Lili
Szólj hozzá!
Hagyj üzenetet