Oszd meg:
Share

Sokszor úgy tűnik, hogy mindent megteszünk annak érdekében, hogy haladjanak a dolgaink. Szorgosan olvassuk a segítő könyveket, eljárunk mindenféle terápiára, és mégsincs eredménye. Pedig mi mindent megtettünk. Legalábbis így gondoljuk. Akár percekig képesek lennénk sorolni, hogy mi mindent tettünk már azért, hogy változzanak a dolgok. És semmi. Vagy messze elmarad az eredmény attól, amit elvárnál ennyi minden után.

Érezted már így magad?

Ez egy nagyon cseles jelenség, és úgy hívják, hogy passzivitás. Valójában azért nem változnak a dolgaid, mert nem változtatsz rajtuk. Csak úgy csinálsz, mintha…

Többféleképpen lehetsz passzív. Mit jelent ez?

Te mit csinálsz ahelyett, hogy a problémádat kezelnéd és megoldanád?

A, Lehet, hogy semmit. Elvagy, mint a befőtt, esetleg még sajnáltatod is magad. Jó kis áldozat szerep ez, nem javaslom, hogy benne maradj, mert az idő nem fogja megoldani, csak te tudod.

B, Aztán lehet, hogy nagyon aktív vagy a fent említett módon, és mindent kipróbálsz, majd megállapítod, hogy rajtad ez sem segített. Pedig te megpróbáltad. Te aztán mindent megtettél. De rajtad semmi nem segít. Érdekes játszma, majd ha tényleg változtatni szeretnél, akkor hidd el, menni fog. A túlzott aktivitás ez esetben azonban csak egy rejtett kifogás, hogy ne kelljen valóban foglalkoznod vele. Egy mentség számodra, önigazolás, ami megnyugtat.

C, Fennhangon hirdeted, hogy ezen te már túl vagy, neked ezzel már nincs dolgod, és ha valaki mégis belekérdez, esetleg megkérdőjelezi ezt, akkor dühbe gurulsz, vagy morcos leszel, talán meg is sértődsz. Ha ilyen érzelmeket vált ki belőled, akkor biztosan nem vagy még rajta túl. Ez nem baj, csak fel kell ismerni, hogy így van, és nem eltemetni kell a témát, hanem feldolgozni és továbblépni.

D, Minden mást. Neked erre nincs időd. Vagy pénzed. Dolgoznod kell, gyerekekkel lenned, leterhelt vagy, nem fér már bele.

Magadra ismertél valamelyik típusban?

Mi a teendő, ha igen?

Ha már rájöttél, hogy így van, és ezért nem haladsz, akkor nagyon egyszerű a teendőd: hagyd abba a mintát, és állj neki megoldani a problémádat! Ennyire egyszerű! Találj egy (és nem több) módszert, amiben hiszel, amit jónak tartasz, és hitelesnek, és csináld végig a programot! Lehet, hogy nem az lesz az utad, de adj neki esélyt, hogy működjön!

Adj esélyt magadnak, hogy változzanak a dolgok végre!

Mit szólnál ahhoz, ha azt mondanám, hogy meg tudod tanulni, hogyan kezeld az életedben felmerülő nehézségeket? Sőt! Ha azt mondanám, hogy másoknak is képes leszel segíteni? Érdekel, hogyan? Kattints ide!

Szeretettel:

Lili

Szólj hozzá!
Oszd meg:
Share