PÁRKAPCSOLATI COACH KÉPZÉS
-
Szeretnél egy jól működő, harmonikus párkapcsolatban élni?
-
Szeretnéd érteni, hogy miért működsz úgy, ahogy?
-
Szeretnél másoknak is segíteni abban, hogy szakítsanak a nem működő viselkedésmintáikkal?
Mit fogsz pontosan tanulni?
A képzésünk két modulból áll:
1. Alapozó modul
Melyben elsajátítod a coaching alapjait.
Emellett egy komlpett, felépített coaching folyamat elemeit kapod meg, melyet csak követned kell és segítségével végig tudsz vezetni egy folyamatot.
További erőforrás gyűjtő gyakorlatok mellett szó lesz még az empátia fontosságáról, mikéntjéről.
Az általad vezetett folyamatok lelkét a kérdezéstechnika adja, melyről az alapozó modulban szintén több leckén keresztül tanulni fogsz majd.
2. Szakmai modul
Egészen az alapoktól indulunk és kitérünk sok mindenre, ami meghatározza azt, hogy miként működünk. Valamint ránézünk a kapcsolatokra különböző nézőpontokból.
Szó lesz, többek között:
-
az anya-gyermek kapcsolattól kezdve,
-
a biztonságos és bizonytalan kötődésen át,
-
a szülői tilalmakról és elvárásokról,
-
hogy mi alapján választjuk meg a párunkat,
-
a párkapcsolat szakaszairól,
-
a tranzakcióanalízisről,
-
játszmákról,
-
tipikus kapcsolati problémákról,
-
hűtlenségről,
-
a válás gyerekekre gyakorolt hatásairól,
-
elengedésről,
-
érzésekről, szükségletekről
-
és a tiszta és egyenes kommunikációról.
A képzés során a kompetenciahatárok figyelembevételével nem csak elméleti, hanem gyakorlati tudást is szerzel, melyet biztonsággal alkalmazhatsz majd munkád során. Valamint egy különleges utazáson vehetsz részt, mellyel az önismereted is bővül.
A képzésről:
Az oktatóról
Dr. Szilágyi Boglárka vagyok, gyermekpszichiáter szakorvos, pár- és családterapeuta, integratív gyermekterapeuta jelölt.
2012-ben végeztem a debreceni orvostudományi egyetemen. Rezidensi éveimet az SZ-SZ-B-M-K Sántha Kálmán Szakkórház addiktológiai osztályán kezdtem, szenvedélybetegek terápiás ellátásában vettem részt.
2015 óta a debreceni Kenézy Kórház gyermekpszichiátriai osztályán dolgozom. Számomra minden gyermek egy csoda! Küldetésemnek érzem, hogy boldog családban nevelkedjenek. 2019-ben végeztem el Polgár Lili Life Coach képzését, hogy felnőttkorban is tovább segíthessek a nehézségek leküzdésében.
2019-ben szereztem a Magyar Családterápiás Egyesületnél képesítést, de már évek óta foglalkozom családterápiával, szupervízió mellett. Munkásságomat ez a rendszerszemlélet határozza meg elsősorban.
2020 februárjában édesanyává váltam, és bátran kijelenthetem, hogy a kisfiam az eddigi legnagyobb tanítóm.
Jelenleg néhány órában magánrendelés keretein belül fogadok gyerekeket, családokat, párokat, hogy segítsem őket nehézségeikben.
Az egyetemi évek meghatározóak voltak számomra, a barátnőmmel folyton a gyermekkort, és az emberi kapcsolatokat elemeztük szabadidőnkben. Akkor fogalmazódott meg bennem, hogy a világon a legnehezebb és egyben legérdekesebb dolog, az emberi kapcsolatok.
Így boldogan láttam neki a képzés összeállításának. Remélem, hogy hasznosnak találjátok!
Szeretettel várlak Titeket!

AKTUÁLIS PÁRKAPCSOLATI COACH KÉPZÉSEK
Párkapcsolati coach képzés – online
50 órás online (távoktatásos) képzés
32 lecke, melyek emailben érkeznek, hangfájlok, videók, szöveges anyagok formájában heti három alkalommal, 10 héten át.
Interaktív! Kérdéseidre válaszolunk, és a házi feladatokat is átnézzük, valamint 3 órás Skype/ZOOM-os konzultáció is a képzés részét képezi! A vizsga is online történik, előzetes időpontegyeztetés alapján.
A képzés ára:
A képzés ára magánszemélyeknek most csak 349.000.-ft (ÁFA mentes)
Cégek számára 490.000ft+ÁFA
Ahhoz, hogy a pénz ne legyen akadály, három részletben is fizetheted a képzés árát:
Magánszemélyek számára a részletfizetés ütemezése:
I.részlet: 149.000 Ft képzés indulásáig
II.részlet: 100.000 Ft 1. képzési hónap végéig
III.részlet: 100.000 Ft 2. képzési hónap végéig
Az indulás időpontja: szeptember 18-ai héten
Szabad helyek száma: 8 fő
A tananyag egész évben elérhető. Az ajándék life coach leckék a továbbképzésekhez utoljára az őszi szezonban érhetők el! Utána azt már külön kell vásárolni a továbbképzéshez.
A sikeres vizsgázást követően tanúsítványt állítunk ki.
Csak tananyag!
A képzést megrendelheted konzultáció és vizsga nélkül is!
Ha érdekel a tanfolyam, a fejlődés, de nincs szükséged papírra, nem akarsz vizsgázni, akkor ez a lehetőség neked szól!
Megkapod a teljes anyagot ezen az áron (konzultáció és vizsga nélkül).
A tananyag ára: most csak 149.000 forint!
KÖVETKEZŐ LÉPÉS: JELENTKEZZ BE!
RÉSZLETFIZETÉS LEHETSÉGES!
Kamatmentesen fizetheted a képzést részletekben is.
Részleteket a képzés leírásánál találsz! Ha kérdésed van, írj a szamlazas@oromterapia.hu e-mail címre!
A jelentkezés menete:
1. Kérlek töltsd ki az alábbi űrlapot!
Figyelj rá, hogy magánszemélyként vagy cégként kívánsz vásárolni, mivel az árak eltérőek! Ha céges számlát szeretnél, kérlek írj a szamlazas@oromterapia.hu e-mail címre.
2. Kattints a “Jelentkezem a képzésre!” gombra!
3. Hamarosan kapni fogsz egy visszaigazoló emailt.
Köszönöm szépen! Lili
Ügyfélszolgálati információk
Telefonszám: Munkaidőben általában ügyfelekkel dolgozunk, vagy tanítunk.
Ha visszahívást szeretnél kérni, kérlek írd meg a neved és elérhetőségeidet a lili@oromterapia.hu, vagy edit@oromterapia.hu e-mail címek valamelyikére, és felvesszük veled a kapcsolatot!
Köszönjük az együttműködésed!
Hétköznap 9-16h-ig:
E-mail cím: lili@oromterapia.hu, vagy edit@oromterapia.hu
Levelezési cím: 2330 Dunaharaszti, Bábakalács u.10/B.
Cég és felnőttképzési adatok.
1. Lukács Lili Zsuzsanna EV
Nyilvántartási szám: B/2020/002246
Adószám: 68315854-1-33
Székhely: 2330 Dunaharaszti, Bábakalács u. 10/B.