Oszd meg:
Share

Az életünkben nem mindig alakul minden úgy, ahogy mi elképzeltük, sokszor kifejezetten nagy drámákba keveredünk, amikből nehezen tudunk kilépni. Főleg egyedül. A barátnők, barátok itt nem a megfelelő személyek, hogy segítsenek, mert ők többnyire azt mondják, amit hallani szeretnél. Ez pedig oda vezethet, hogy túl mélyre süppedsz az önsajnálatban, és minél mélyebbre mész, annál nehezebb kijönni a saját magad által ásott gödörből. A másik lehetőség, hogy valamelyik barátod keményem megmondja, hogy mi a tuti, és ez, ha igaz, ha nem, te megsértődsz rajta, így a baráti kapcsolatotok komolyan sérülhet. Egy kívülálló jó szakember viszont nem ítélkezik, meghallgat, és attól függően, hogy mi a szakterülete, segít az utadon.

Az én területem a pozitív pszichológián alapuló coaching. Ahogy a sportolóknál az edző (coach) egy kitűzött cél érdekében segít, pl. hogy megnyerjen egy versenyt, én ugyanúgy támogatlak lelki szinten, hogy elérd azt, amit szeretnél.

Mi az Örömterápia?

Röviden: a könyvem címe, és annak a brandnek a neve, amivel próbálom kifejezni, hogy számít, hogyan élsz, hogy van-e benne öröm és boldogság.

Nem vagyok orvos, így nem gyógyítok. Nem vagyok pszichiáter, így nem végzek pszichoterápiás kezelést sem. A coaching módszerért és eszköztárát használom, hogy segítsem az életedet.

Célom, hogy segítsek egy olyan életet teremteni, amiben jól érzed magad, és pont úgy élsz, ahogy mindig is szerettél volna!

A pozitív pszichológia azon alapszik, hogy mindenki „kész” van, és ha nem is tökéletes, de rendelkezik nagyon sok tehetséggel, tapasztalattal, tudással. Ennek következménye, hogy rengeteg lehetősége van arra nézve, hogyan élje az életét. A választása minden pillanatban a kezében van. A hozzáállásától függ, hogy mit hoz ki a lehetőségeiből. Felfedezed, hogy mennyi értékes tulajdonságod van, milyen csodás ember vagy, és megtalálod azt az utat, amivel eléred, amit szeretnél.

Hogy elérd a célod, én a megfelelő kérdéseket teszem fel, amin elgondolkodsz, és saját magad jössz rá dolgokra. Ez sokkal hatékonyabb, mintha én megmondanám, mit kell tenned. Az alap koncepció, hogy neked legyenek „AHHHAAAA!” élményeid. Felismeréseid. Mikor leesnek a dolgok, rájössz Te magad a megoldásokra. Ezután pedig cselekszel.

Miért jó ez? Azért, mert képessé tesz arra, hogy a hátralevő életed során mindig tudd alkalmazni, ne csak egy probléma megoldására, hanem az összesre! Nem megoldom a konkrét jelenbeli problémádat, hanem amellett, hogy azt a támogatásommal megtanulod kezelni, azt is megtanulod, hogyan oldd meg a jövőben az is a problémáidat, konfliktusokat, nehézségeket! Sőt, lehetőleg ne is kerülj bele, hanem észrevedd időben, és tudd már a kezdeti fázisban kezelni őket!

Hány alkalom egy coaching folyamat?

Erre a kérdésre nem tudok pontos választ adni. Általában 5-7 alkalom az induló folyamat. A továbbiak viszont mindenkinél más. Sokaknál ez az 5-7 alkalom elegendő, másokat hosszabb ideig kísérek az útjukon.

Iratkozz fel a hírlevelemre, hogy támogatni tudjam az életedet értékes és hasznos írásokkal! Kattints ide!

Szeretettel várlak az üléseken és a képzéseimen is!

Lukács Lili Zsuzsanna

+36 70 318 48 52

 

Oszd meg:
Share