Oszd meg:
Share

Öt lépés, amit megtehetsz, hogy gyorsítsd az elengedés folyamatát!

A) Fogadd el, ami történt!

Mindegy, hogy kinek van igaza, kinek nincs. Egy szinten túl ez már nem számít. Egy dolog számít csak: Boldog akarsz lenni, vagy azt akarod, hogy Neked legyen igazad?

Sokszor jobb egyszerűen továbblépni, mint bizonygatni az igazunkat, és keresni azokat az embereket és helyzeteket, amik erősítik az önigazolásunkat! Attól ugyanis, hogy kierőszakolod, hogy néhányan a Te oldaladra álljanak, vagy a másik fél belássa, hogy neked volt igazad, Te még nem leszel boldog. Önelégült, kárörvendő lehet, de boldognem. Az a mondás pedig, hogy nincs nagyobb öröm, mint a káröröm, nem állja meg a helyét. A pillanatnyi érzések helyett a stabil boldogságot tűzd ki célul!

B) Bocsáss meg magadnak!

Ez lehet, hogy meg sem fordul a fejedben, hiszen szentül hiszed, hogy igazad van. Ebbe kapaszkodsz, ehhez keresed a támogatókat, az önigazolást.

Azonban soha nem egy ember felelős a kialakult helyzetért. Ha a mérleg el is billen egyik vagy másik irányba, azért nem makulátlan egyik fél sem. Lehet, hogy csak annyi a te felelősséged, hogy nem akartad látni, merre halad a dolog, és mint a strucc, bedugtad a fejed a homokba. De az is lehet, hogy azért neked is bőven benne van a kezed a dologban.

Mindegy is, ne ezen rágódj! Egyszerűen csak bocsásd meg magadnak, hogy így alakult! Nem lehetsz minden pillanatban tökéletes! Ember vagy! Hibázhatsz! Elronthatsz dolgokat! Megengedheted magadnak, hogy a „tökéletesnek kell lennem” illúziója nélkül élj!

C) Bocsáss meg a másiknak!

Tudom, ez aztán nagyon nagy kihívás. De! A megbocsátás nem azt jelenti, hogy onnantól minden újra a régi, és folytatódhat az élet úgy, mint előtte. Megbocsáthatsz úgy is, hogy nem beszéltek többet, és nem ültök le rendezni a dolgokat. Ha neked megy így, jó így, akkor tedd ezt, de ne kifogás legyen mögötte, és konfliktuskerülés.

Van, amikor a másik fél nem partner abban, hogy rendezzétek a dolgokat, akkor ezt is el kell fogadni, nem kell erőszakoskodni. A lényeg, hogy a te szívedben létrejöjjön az érzés: megbocsátottam.

D) Tanulj belőle, és lépj tovább!

Vajon mit tanított az élet Neked ezzel a helyzettel? Mit tett hozzá az életedhez? Próbáld megtalálni a pozitív tanulnivalókat, és azokat beépíteni az életedbe! Kis idő múlva már hálás is leszel azért, hogy ez így alakult.

Ezután már csak egy dolog marad: Lépj tovább! Ha megteszed, újra boldog lehetsz!

E) Szeresd magad!

A boldog élethez ez elengedhetetlen! Itt nem önzőségről vagy a hedonizmusról van szó! Neked is járnak dolgok, neked is jár a boldogság! Ha nem tudod mit jelent az önszeretet, ha bűntudatod van mindentől, ami jó érzéssel tölt el, akkor nagyon gyorsan foglalkoznod kell magaddal!

Ha szárnyalni akarsz, és el akarod érni a céljaidat, akkor azokat a betontömböket, amelyek visszafognak, le kell tenned!

Szólj hozzá!
Oszd meg:
Share