Énközpontú világban élünk, ahol hajszoljuk a dolgokat, az örömöt, boldogságot, önmegvalósítást. Ahol arra vágyunk, hogy minden rólunk szóljon. Ahol az a fontos, hogy nekünk mink van, mi hogyan érezzük magunkat, hogy szeretve legyünk, és fontosnak, értékesnek érezzük magunkat. ÉN! ÉN! ÉN!
Trendi ma az önismeret, és én is valóban fontosnak tartom, hogy folyamatosan fejlődjünk, egyre inkább tisztában legyünk saját magunkkal, és kihozzuk azt magunkból, amit lehet. Bennem azonban mindig felmerül a kérdés, hogyan jó ez, és mi az egészséges mérték vagy tempó? Mennyire fókuszáljunk folyamatosan magunkra, és legyünk a mi kis buborékunkban, és fejtsük meg, hogy kik is vagyunk valójában, milyenek is vagyunk, és ássunk jó mélyre? Aztán még mélyebbre?
Azt látom, hogy sokan addig ásnak önmagukon, és itt most nem a pszihológussal történő munkát értem, hanem az önfejlesztést, amíg már nem tudnak kijönni a gödörből, mert az annyira mély. És ez a gödör egy feneketlen mély gödör, addig áshatsz, amíg csak akarsz, az egész életedet felteheted arra, hogy tökéletesen megismerd magad, a működésed, a hajtóerőidet, a motivációdat, a traumáidat és feldolgozd azokat. De neked ettől jobb?
Ismétlem, nagyon fontosnak tartom a tudatosságot, az önreflexiót és az önismeretet is. Azt is, hogy szembenézzünk olyan dolgokkal, amik korlátoznak minket, és változtassunk rajta. Azonban a múltban élni ugyan lehet, de nem érdemes. Elmegy mellettünk a jelen, és a jövő sem olyan lesz majd, mint amilyennek mi szeretnénk, mivel nem azt építjük, hanem leragadunk a múltban.
Látok ismerősöket, ügyfeleket, akik évekig cincálják a múltat, hitrendszereket, és ma már árnyékai önmaguknak. Nincs meg bennük a felszabadult vidámság, az öröm önfeledt átélésére már nem képesek, és a szorongást egyre jobban megismerik, egyre gyakoribb társuk az életben. Kérdem én, megérte? Megéri?
Érdemes észrevenni, hogy az önmunkának soha nincs vége. Mire úgy érzed, hogy már megismernéd önmagad, addigra olyan sokat változtál, hogy kis túlzással kezdheted elölről. Nem az a cél az önismerettel, hogy beleborulj, és rágyere, hogy mennyire sok negatívat cipelsz, és mennyire sok hiányosságod van, hanem az, hogy a JELEN életedet segítse kiteljesíteni! Ha nem ez az eredmény, ha nem vagy általa boldogabb, kiegyensúlyozottabb, akkor elcsúsztak az arányok.
Javaslom ZImbardo időperspektíváról szóló könyvét, ahol nagyon jól elmagyarázza, hogy mennyire fontos, hogy a múlt-jelen-jövő a megfelelő arányokban legyen jelen az életünkben. Nem élhetünk teljes életet, ha mindig azon van a fókuszunk, hogy mit hozunk a múltból. A múltat ugyanis nem tudjuk megváltoztatni, visszacsinálni, már megtörtént. Ahogy Dr. Buda László pszichiáter mondaná: A múlt elmúlt. Viszont arra nekünk van ráhatásunk, hogy ez mennyire korlátoz minket a jelenben. Ha sokat foglalkozunk vele, akkor szuperül el tudunk olyan programokat is mélyíteni, amik egyébként nem voltak jelentősen hatással az életünkre. Ha szétagyaljuk és szétboncoljuk magunkat, azt keresve, hogy mi mindent nem tudunk még, és ok-okozatokat vizsgálva csak erre figyelünk, nagyon boldogtalan életünk lesz.
Ne keress felelősöket a múltadban, annak ellenére, hogy lehet, hogy elcseszett gyerekkorod volt, vagy a szüleid, környezeted, ovi, suli okozott károkat, és olyan meggyőződések és paradigmák rögzültek, amiken érdemes változtatnod. A felismerés és megértés fontos, az ujjal mutogatásnak semmi haszna. Ismerd fel az életedben, ha valami korlátoz, és változtass rajta! Ha azonban az önfejlesztéstől rosszabbul vagy, mint korábban, esetleg szorongani kezdesz, nem jó úton jársz. Persze, lehet, hogy egy-két felismerés nem lesz kellemes, és lesz pár rosszabb napod miatta, de ha ez már hetekig, hónapokig tart, vagy akár évekig is, ahogy én látom sokaknál, az nem oké. Ha közben úgy érzed, hogy már azt sem tudod, hogy ki vagy, az sem oké. Ha kikukázod az embereket az életedből, mert nem értenek, az sem. Természetesen nem a mérgező kapcsolatokra gondolok itt sem, hanem gyakran látom az elszigetelődést, elmagányosodást azok körében, akik egyre mélyebben belemásznak önmagukba. Nem az a cél, hogy megborulj, hanem az, hogy kiteljesedj! Az, hogy egy örömteli, boldog élted legyen!
Érdemes elgondolkodnod még a következőkön is: Amit te elvársz másoktól, például, hogy fontos és szeretve legyél, azt te megadod másoknak? Tudod éreztetni másokkal, hogy fontosak, és szereted őket? Milyen gyakran? Mennyire őszintén?
Irreálisnak érzem olyan dolgot elvárni másoktól, amit mi sem adunk meg nekik… Ahelyett, hogy egyre mélyebbre ásnál, és folyamatosan önmagaddal foglalkoznál, talán érdemes lenne a környezeted felé fordulni, és megadni mindazt másoknak, amire te is vágysz! Hidd el, ez is egy kiváló önismereti út, ráadásul azzal, hogy másoknak adunk, rengeteget kapunk is. Adj és segíts úgy másoknak, hogy nem vársz el cserébe semmit, és meglátod milyen gyorsan lesz sokkal boldogabb az életed, és közben rengeteg dolgot fogsz tanulni magadról is!
Próbáld ki! A következő 30 napban senkiről semmi rosszat ne mondj, ne panaszkodj, ügyelj a szavaidra, és minden nap tegyél meg valamit másokért! Csak 30 nap, de ha végigcsinálod, csodás dolgokra számíthatsz!
Szeretettel,
Lili
Szólj hozzá!
Hagyj üzenetet